Alex Ferguson nekiesett a Real Madridnak Cristiano Ronaldo miatt

Úgy tűnik, Sir Alex Fergusonnál betelt a pohár – már ami a Real Madrid Cristiano Ronakldóra irányuló folyamatos megkörnyékezését illeti. A Manchester United skót menedzsere éles kirohanást intézett az angol sajtóban a spanyol bajnok vezetése ellen.

123

A „vörös ördögök” játékosai és edzői alig emelték magasba a Bajnokok Ligája győztesének járó serleget, a csapatot irányító „mindenhatónak”, Alex Fergusonnak azonnal azzal kell foglalkoznia, hogy békét hagyjanak játékosainak – legalábbis ez szűrhető le Ferguson nyilatkozataiból.

A spanyol sajtó már a BL-döntő másnapján kiadott olyan híreket, mely szerint mind Bernd Schuster, a Real Madrid vezetőedzője, mind Ramón Calderón, a „királyi klub” elnöke szívesen látná csapatában a manchesteriek legjobbját, Cristiano Ronaldót.

Ferguson így reagált: „Schuster csak beszél és Calderón is folyamatosan ezt teszi. A Realnál azt gondolják, hogy mindenkin keresztül gázolhatnak, de velünk nem tehetik ezt!”

Az immáron kétszeres BL-győztes szakember úgy gondolja, hogy Madridban egyszerűen nem léteznek morális korlátok. A 66 éves „Főnök” összehasonlította a Barcelona és Real „módszereit”. Azt mondta, a Barcelona sokkal fair szellemben próbálta megszerezni annak idején a játékost, és erősen bírálta a madridi sportnapilapot is.

„A Real egyszerűen ezt a Marcát használja, hogy összezavarja a játékosokat” – mondta.
Az újságírók felvetésére, miszerint David Beckhamet és Ruud van Nitelrooyt is eladták a „blancóknak”, Ferguson úgy reagált, hogy őket el is akarták adni.

„A szimpla tény az, hogy Cristianónak még négy év vissza van a szerződéséből” – zárta nyilatkozatát a skót lovag.

Válasz