Wenger megerősítette Lehmann távozását
Arsene Wenger megerősítette Jens Lehmann nyári távozását, és dicséri a hozzáállását.

A Német válogatott a 69. percben váltotta fel Lukas Fabianskit az Everton ellen, hogy lejátssza utolsó meccsét a klubban.
Lehmann küzdött, hogy visszaszerezze helyét a kapuban, miután Manuel Almunia lett a bakik után az Arsenal első számú kapusa.
Wenger csak dícsérte Lehmannt, aki 2003-ban csatlakozott az Arsenalhoz a Borussia Dortmundból, és köszönte profizmusát.
“Igaz (az, hogy az Arsenalos karrierjének vége). Nagyon tiszteljük azért, amit a csapatért tett,” mondta Wenger.
“Ő profi és nagyon tehetséges. A hét évig dolgoztam Jensel, és nem hibáztathatom őt semmiért.”
“Minden egyes napon remekül öszpontosított, és nagyon keményen dolgozott.”
Jens hálás a szurkolóknak
Lehmann kifejezte elismerését az Arsenal szurkolókkal szemben, miután az Emirates Stadiumban álló ovációval búcsúztatták.
“A végső pillanat bámulatos érzés volt, öt év és sok érzelmi momentum a csapattal,” mondta Jens.
“Ez számomra egy nagy búcsú volt és igazán hálás vagyok a drukkereknek, mindig a szívem mélyén maradnak.”
“Ez egy szerencsétlen szezon volt, és sajnos nem jött össze a happy end.”
Végül Lehmann így összegzett: “Nem tudom még mi lesz a jövőben. Játszani fogok az EB-n és még szeretnék továbbjátszani. Az Euro 2008 után többet fogok remélhetőleg tudni a jövömről.”